Utazási hasmenés
Probiotikumok és a hasmenés megelőzése

Mindannyiunkkal előfordult már legalább egyszer, hogy valamely nem szerencsés étkezés, uzsonna vagy ital elfogyasztása után hasmenéses epizód következett, híg, vizes, naponta legalább háromszor jelentkező széklettel és gyakran görcsös hasi fájdalom, hányinger és kiszáradás kíséretében [1]. Tulajdonképpen az amerikai országos egészségügyi intézetek (National Institutes for Health) szerint az Egyesült Államokban az összes felnőttnél évente legalább egyszer, az összes kisgyermeknél pedig évente legalább kétszer fordul elő heveny hasmenéses epizód [2, 3]. Ezenfelül, a nemzetközi utazók akár 60%-ánál (ami durván 10 millió embert jelent) alakul ki évente az, amit „utazási hasmenésként“ tartanak számon [4]. Az amerikai gasztroenterológiai szakmai kollégium (American College of Gastroenterology) szerint a heveny hasmenés az egyik leggyakoribb megbetegedés a világon, és a vezető halálok a négy évesnél fiatalabb gyermekek körében [5].
Melyek a hasmenés tipikus tünetei?
Sajnálatos módon, számtalan különböző tünetek kísérhetnek egy hasmenéses epizódot [6], többek között a következők:
- Híg, vizes székletek naponta legalább háromszor
- Görcsös, puffadással járó hasi fájdalom
- Szomjúság, száj- és bőrszárazság
- Súlyosabb tünetek, mint pl. a hányás, láz és véres vagy szurokszéklet.
- A szokásosnál sötétebb és ritkábban ürített vizelet
- Fáradékonyság és ingerlékenység
- Fejfájás, hányinger
Mik a hasmenés okai?
A hasmenésnek számos lehetséges oka van, többek között a következők: bakteriális, vírusos (gyakran rotavírus okozta) vagy parazitás fertőzés, amit leggyakrabban fertőzött víz vagy étel közvetít [7]; bélműködési zavarok; allergiás reakció különféle ételekkel és gyógyszerekkel szemben; immunrendszeri zavarok; és rák. Az alábbiakban felsoroltuk a hasmenés leggyakoribb okait.
- Az utazási hasmenések mintegy 80%-át jellemzően bizonyos baktériumok, mint például a Campylobacter, Salmonella, Clostridium, Shigella és Escherichia coli, okozzák.
- A vírusok bizonyos skálája is okozhat hasmenést (vírusos gyomor-bélgyulladást), többek között a rotavírus (a leggyakoribb „tettes“), a norovírus, az adenovírus, a citomegalovírus, a herpesz szimplex vírus, és a hepatitisz vírus [8].
- A hasmenést okozó paraziták (élősködő férgek) közé tartoznak többek között a Giardia lamblia, az Entamoeba histolytica, és a Cryptosporidium, amelyek fertőzött vízzel vagy étellel jutnak be a szervezetbe.
- Az olyan bélműködési zavarok mint például a kolitisz, Crohn-betegség és az irritábilis bél szindróma (IBS), gyakran okoznak hasmenést.
- A laktóz-, fruktóz-, szorbitol- vagy gluténallergia (ez utóbbit cöliákiának vagy lisztérzékenységnek is nevezik), illetve bizonyos gyógyszerekkel, például az NSAID-okkal, antibiotikumokkal, rákellenes szerekkel és magnézium tartalmú gyomorsavkötőkkel szembeni allergiák is mind okozhatnak hasmenést [9].
- A hasmenés gyakori mellékhatása lehet számos műtétnek (mint pl. az epehólyag-eltávolítás), a sugárkezelésnek és különféle betegségeknek is (mint például egyes autoimmun betegségek, a cukorbetegség, a cisztás fibrózis, a hasnyálmirigy-gyulladás és a rák).
A jó hír az, hogy a heveny hasmenés jellemző módon nem tart egy-két napnál tovább, és a legtöbb esetben nem igényel kezelést. Mindemellett a néhány héten keresztül folyamatosan fennálló vagy időnként jelentkező hasmenéses epizódok krónikus hasmenésre utalnak, ami súlyosabb állapot jele lehet és orvosi figyelmet igényel [10].
Hogyan kezelik a hasmenést?
A bármennyi ideig tartó de különösen a krónikus hasmenéssel az a probléma, hogy még enyhe esetben is kiszáradást okozhat, amely kezelés hiányában szervi elégtelenséget, kómát vagy akár halált is okozhat, különösen a legyengült immunrendszerű betegeknél, gyermekeknél és időseknél. Azt gondolhatnánk, hogy a kiszáradás egyszerűen megoldható vízivással. Ez azonban nem hatékony megoldás, ugyanis a szervezetnek működéséhez nem csak folyadékra, hanem a folyadékban található elektrolitokra (nátrium, kálium és klór) is szüksége van.
A hasmenés kezeléséhez jellemzően hozzátartozik az elektrolitokban gazdag italokkal, levesekkel vagy erőlevessel történő rehidrálás, a cinkkészítmények valamint olyan gyógyszerek szedése, mint pl. a bizmut-szubsalicilát (Pepto-Bismol) és loperamid (Imodium) [11]. Egyes hasmenése fajtákat meg lehet előzni, például vírusos hasmenés elleni oltással, vagy néhány egyszerű óvintézkedés betartásával, mint például a csapvíz, jég, pasztörizálatlan tej, félig főtt húsok/halak és mosatlan zöldségek fogyasztásának kerülése fejlődő országokba történő utazások során [7].
Mindemellett adott esetben nehéz meghatározni, hogy éppen mi okozza a hasmenést, és melyik sajátságos kezelést kell alkalmazni. Gyakran előfordul, hogy nem is lehet felállítani a specifikus diagnózist, és az orvosok nem csak recept nélkül kapható gyógyszereket javasolnak, hacsak a fertőzés nem tart néhány napnál tovább [12]. Ezenfelül a tipikus kezelések (amelyek közül egyeseknek még mellékhatásaik is vannak) nem minden beteg esetében enyhítik a tüneteket [5]. Például az antibiotikumok nem gyógyítják meg a vírusos hasmenést. Tulajdonképpen egyes recept nélkül kapható szerek gyakorlatilag rontanak a helyzeten [6].
A probiotikumok a hasmenés természetes és hatékony kezelési módja
A hasmenésben szenvedők ezért gyakran térnek rá a probiotikumok vagyis „barátságos“ baktériumok (amelyek az emésztőrendszerben természetes módon előforduló baktériumokhoz hasonlóak) szedésére, amelyek hatékonyan csökkentik a tüneteket és meggyógyítják a fertőzést [13]. Néhány tudományos vizsgálatot áttekintő cikkben arra a következtetésre jutottak, hogy a probiotikumok nem csak hatékonyabbak a hasmenések több mint 60%-ában, hanem biztonságosak is és nagyon kevés mellékhatásaik vannak [12].
Hogyan is hatnak pontosan a probiotikumok? Normális működés mellett a szervezetünk felszívja az ételekben található folyadék nagy részét, és így a széklet közel szilárd állagú lesz. Mindemellett hasmenés jön létre, amikor vírusok vagy baktériumok hatására a folyadékok bélből történő felszívódásában, illetve a szervezetből a bélbe történő felszabadulásában problémák lépnek fel. Egyes kutatások szerint az egyik mód, amely által a mikroorganizmusok hasmenést okoznak az enterotoxinok termelése, amely befolyásolja a víz bélfalon át, a víz csatornákon keresztül történő felszívódását [14]. A Syntolhoz hasonló probiotikumok nem csupán ezen mikroorganizmusok szaporodásának gátlása révén hatnak, hanem egyben a toxinokat is gátolják, ily módon csökkentve a betegség időtartamát és elősegítve a beteg felépülését.
A probiotikumok dinamikus mikroorganizmusok, amelyek többek között a következő irányokban is hatnak [15]:
- Antimikrobiális hatású anyagok (pl. toxinok, hidrogén-peroxid vagy antibiotikumok) termelésével kiirtják a baktériumtörzseket.
- Versenybe szállnak a megbetegítő vírusokkal és baktériumokkal, ami a kórokozó organizmusok számának csökkenéséhez vezet
- Gátolják például az E. coli(az utazási hasmenés leggyakoribb kórokozója) és a Vibrio cholerae toxintermelését
- Meggátolják az egyes vírusok, pl. a norovírusok és a rotavírusok (a gyomor-bélhurut leggyakoribb kórokozói) hozzátapadását a bélfalhoz.
- Elősegítik a gyógyulást az immunrendszer serkentése révén [16]
Miért hatékonyabb a Syntol mint a többi probiotikum?
A Syntol a hasmenés egyedülállóan hatékony kezelési módja, mivel a probiotikumok erőteljes terápiás hatását természetes, vízben oldódó rostokkal (prebiotikumokkal) és enzimekkel (a cellulázt, amilázt és proteázt is beleértve) kombinálja. Ez a három összetevő együtt jelentősen hatékonyabb hasmenésellenes kezelés, mint a probiotikumok önmagukban [17]. A Syntol három összetevője:
- Hat „barátságos“, élő probiotikus baktérium és sarjadzógombatörzs a Bacillus subtilis, Lactobacillus, Bifidobacterium bifidum és Saccharomyces boulardii törzseket is beleértve, amelyekről kimutatták, hogy hatékonyan kezelik a hasmenést 15]
- Rostok, amelyek lényegében lelassítják az ételek mozgását az emésztőrendszerben, ami több víz felszívódását és a toxinok eltávolítását teszi lehetővé [18].
- Enzimek, amelyek fokozzák a probiotikus baktériumok fehérje- és cukorbontó, valamint a kórokozó baktériumok sejtfalának lebontására irányuló képességét [19].
A Syntolban az a nagyszerű, hogy kímélő hatású, biztonságos és természetes eredetű [12, 20]. Ezért naponta alkalmazott táplálékkiegészítésként szedhető (és nem csupán csak a hasmenés kezelésére), mellékhatások megjelenése nélkül, ily módon hatékonyan kezelve és megelőzve a hasmenéses epizódok megjelenését, miközben hosszú távon javítja általános egészségi állapotunkat is.
Referenciák
- National Institute of Diabetes and Digestive and Kidney Diseases. Diarrhea. http://digestive.niddk.nih.gov/ddiseases/pubs/diarrhea.
- DuPont HL. Guidelines on acute infectious diarrhea in adults. The Practice Parameters Committee of the American College of Gastroenterology.Am J Gastroent. 1997;92(11):1962-1975.
- Ramaswamy K, Jacobson K. Infectious diarrhea in children. Gastroent Clin North Am. 2001;30(3):611-624.
- Hill DR, Beeching NJ.Travelers' diarrhea. Cur Opin Infect Dis. 2010;23(5):481-487.
- Surawicz CM, Ochoa B. Diarrheal diseases. 2002. http://www.acg.gi.org/patients/gihealth/diarrheal.asp. Updated 2007 Apr.
- Mayo Clinic. Diarrhea. 2010 http://www.mayoclinic.com/print/diarrhea/DS00292/.
- U.S. Department of Agriculture. Basics for handling food safely. http://www.fsis.usda.gov/Fact_Sheets/Basics_for_Handling_Food_Safely/index.asp.
- Navaneethan P, Giannella RA. Mechanisms of infectious diarrhea Nat Rev Gastroent Hepat. 2008;5:637-647.
- American Gastroenterological Association. Understanding food allergies and intolerances. http://www.gastro.org/patient-center/diet-medications/food-allergies-fructose-intolerance-and-lactose-intolerance.
- Donowitz M, Kokke FT, Saidi R. Evaluation of patients with chronic diarrhea. N Engl J Med 1995;332:725-729.
- American Academy of Family Physicians. Antidiarrheal medicines: OTC relief for diarrhea. 2005. http://familydoctor.org/online/famdocen/home/otc-center/otc-medicines/855.html.
- BrittonRA,VersalovicJ. Probiotics and gastrointestinal infections. Interdiscip Perspect Infect Dis.2008;2008:290769.
- National Center for Complementary and Alternative Medicine. An introduction to probiotics. http://nccam.nih.gov/health/probiotics.
- TerrinG, CananiRB. Diarrhea from enterotoxins.Clin Gastroenter.2011;281-298.
- Williams NT. Probiotics. Am J Health Syst Pharm. 2010;67(6):449-458.
- PhilpottDJ and GirardinSE. Gut microbes extend reach to systemic innate immunity Nat Med. 2010;16:160-161.
- Perisic VN, Medic I. Basic aspects of pre-, pro- and synbiotics. Arch Gastroenterohepatol. 2003;22(3–4):65-72.
- SlavinJ,JacobsDR. Dietary fiber: all fibers are not alike. Nutrition Guide for Physicians. Nutrition and Health Series, 2010;13-24. Humana Press.
- Fang Y, Polk, BrentD. Probiotics: progress toward novel therapies for intestinal diseases. Curr Opin Gastroenter.2010;26(2):95-101.
- Whelan K, Myers CE. Safety of probiotics in patients receiving nutritional support: a systematic review of case reports, randomized controlled trials, and nonrandomized trials. Am J Clin Nutr.2010;91(3):687-703.